2016. szeptember 6., kedd

Hogyan kezdjünk hozzá az íráshoz? Tippek

Oszd meg, ha mered!
Sziasztok!
A múltkori írós cikkhez kapcsolódóan érkezett egy kérdés, amit ebben a posztban fogunk kicsit körbejárni - igen, a többes szám jogos. Olvassatok tovább, a cikkből kiderül, ki a meglepetésvendégünk! :)

A téma, amit kivesézünk egy kicsit - a kezdés. Mi kell egy jó kezdéshez, hogyan érdemes nekiállni, mit érdemes és mit nem? Lássuk először a kérdést!
„Nekem olyan problémám van, hogy nem tudom elkezdeni az írást. Megfogalmazódik bennem a sztori, látom a szereplőket, a történet alakulását, de egyszerűen nem tudok belekezdeni. Lehet, hogy ez az én tehetségtelenségemből adódik?”

Ami legelőször beugrott a soraidat olvasva lényegében a válasz az utolsó kérdésedre: nem hiszem, hogy ez a te tehetségtelenségedből adódna. Belekezdeni egy hosszabb lélegzetvételű regénybe - de még egy rövidbe is -, nem egyszerű. Nagyon nem. Már az elején ott vannak a buktatók, amiket le kell győzni, vagy a későbbi írás során is érezni fogjuk, hogy valami nem okés. Úgy, ahogy például meg kell tanulni jól jegyzetelni, úgy szerintem a történet elkezdésének is vannak bizonyos „alapvetései.” De ezek nem vonatkoznak minden íróra, hisz különbözőek vagyunk, ugyanazt a történetet/jelenetet láthatjuk ezerféleképpen.

A kezdéshez is vannak tippjeim, amelyek eddig nekem beváltak. Hátha tudjátok hasznosítani Ti is! :)

1. Ha teheted, ne írj, amikor tele van a fejed „ihlettel”
Ezt elég nehéz betartani, ami azt illeti. Ha meghallok egy jó dalt, látok egy jó jelenetet, akkor gyakran megesik, hogy ötletek, pillanatok futnak át az agyamon, és jön a késztetés, hogy azonnal írni kell! Nos, nem kell.
Egy szövegben ugyanis minden egyes szónak értelme van, tehát oda kell figyelni! Csakhogy amikor én érzésből, úgymond ösztönből írok, akkor csak jönnek a szavak, és utána a felét ki kell húznom. Mert egyszerűen hülyeségek.
Egy-egy ilyen ihletteljes pillanatban érdemes jegyzeteket készíteni! Írj le mindent, amit később tervezel beletenni, találj ki hozzá egy-egy jelentet (sokszor azért születnek meg kimondott jelenteket, hogy egy-egy fontos mondatot, párbeszédet beleépíthessünk a regénybe, mert máshogy nehezen, vagy nem lehetne megoldani).

2. Vázlat
Így tehát elérkeztünk a vázlathoz. Nem mindenki szereti vagy alkalmazza, de nagyon hasznos lehet. Gondold végig: mivel szeretnél kezdeni? És abból a kezdőmondatból hová alakul majd a történet? Egy eseménybe csöppenünk bele, egy gondolatfolyamba, honnan jutunk hová? Melyik karakterek tűnnek fel, milyen hangulatot szeretnél teremteni az írásnak? Ha ezeket előre letisztázzuk, könnyebb lehet alkotni.
Nem kell mindig az összes apró információt a fejedben tartani, mert ott a vázlat, és oda már leírtad. Tudd, melyik fejezetben hová szeretnél kilyukadni, és így mindig megvan a kiinduló- és az érkezési pontod!

3. Az első mondat
Azt olvastam, hogy a jó első mondattal már meg lehet „venni” az olvasót, tehát ez a bizonyos mondat kitűnő arra, hogy az első pillanattól szimpatizáljon veled. Érdemes sokat rágódni azon, mi legyen ez a mondat. Jó, ha kellően tükrözi a regényed hangulatát, például az ilyen „reggel volt, és a piros zokniban fázott a lábam” típusú kezdések is tök jók lehetnek, egy piros zokniról szóló groteszk regényhez.

4. Olvass írós szemmel
Nagyon egyszerű. Csapj fel könyveket - krimit, romantikust, fantasyt, minél többet és többfélét, annál jobb -, majd nézd meg, hogyan csinálják mások. Nézd meg, mit emelnek ki, milyen mozzanattal indítanak, és próbáld kitalálni, ennyiből merrefelé tarthat a történet. Ez fejleszti a képességeidet is, láthatod, másoknak hogyan sikerült leküzdeniük az első fejezet nehézségeit, és még szórakoztató is.

5. Ne görcsölj
Néha éppen az a legnagyobb gond, hogy túl jót akarunk alkotni. Éppen ezért megtörténhet, hogy nem tudod úgy kifejezni magad, ahogy szeretnéd, hogy a stílusod egy kicsit „megkopik”. Az írás nehéz, de élvezni kell. Kapcsolj valami halk zenét, ha szereted, helyezkedj el kényelmesen egy bögre tea/tejeskávé mellett, és írj! Persze nem mint egy őrült, gondold át szépen, de ne görcsölj rá. Ha tudod, mit akarsz, akkor már csak meg kell keresned hozzá a szavakat. :)

Ugyanerről a témáról faggattam kicsit egy tapasztaltabb írót is, aki már a második könyvének megjelenését várja - Demi Kirschner, a Könyvmolyképző Kiadó írója válaszolt.
(Demivel készült korábbi beszélgetésünket #itt olvashatjátok, szintén szó esik benne írásról és tanácsokról.)

Nilla: Hahó, Demi. Első kérdésemmel rögtön a dolgok közepébe csapok: te hogyan kezdesz hozzá egy történet írásához?

Demi: Ezek a kérdések nagyon összetettek, és egyéniek egyszerre. Ami működik az egyik embernél, az nem feltétlenül jó a másiknak, ezért, amikor a kérdésekre válaszolok, szubjektív leszek. Így ti is láthatjátok, nem ismerem az arany elkészítésének titkát, és titkos receptjeim sincsenek, amelyekből varázsütésre megoldás születik.
Mindjárt az első kérdésre válaszolva: a kezdés.
Létezik egy olyan kifejezés, hogy fehér lap szindróma. Az író éveket végig tud szenvedni a jelenséggel, ha nem keresi meg az okát. Néha a megoldás magától jön, néha nem.
Nekem nagyon jót tett, hogy szembesülni kényszerültem a történet elkezdésének problematikájával, és volt tanfolyamvezető, aki teljesen természetesen reagált, amikor elmondtam, sőt kiderült, nagyon sokan szenvednek a történetkezdés nehézségével.
Számomra nagyon fontos, hogy fenntartsam saját magam érdeklődését a történet iránt. Ha bután is hangzik, ez egy komoly probléma. Szépen megbeszélem magammal, az adott történet milyen felkészülést igényel. Több szálon fut? Lineáris a cselekménye? Milyen nézőpont lesz a legmegfelelőbb a történet/világ bemutatásához, milyen karakterekre lesz hozzá szükségem? Gondolnom kell vázlatra az kézirathoz, vagy menni fog zsigerből, menet közben? Milyen „keretbe” szeretném helyezni a történetet? Mennyire lesz hosszú a kibontási folyamat?
Ha ezekre a kérdésekre megtaláltam a választ, leülök, és elkezdek pötyögni.
Ha mégsem sikerül elkezdenem a történetet, akkor gáz van, de nem velem: a sztorival. Valahol, valami hibádzik, valamit elsumákoltam, nincs meg a dramaturgiai ívem, csak azt gondoltam, hogy megvan, közben meg elméreteztem a történetet, és a probléma túl hamar megoldódik, esetleg megoldhatatlan… Valami megoldás létezik, az mindig létezik, csak türelem kitartás kell, hogy a szerző megtalálja.

Nilla: Mit tudnál tanácsolni olyanoknak, akik úgy érzik, tehetségtelenek, csak mert nem biztosak abban, hogyan érdemes kezdőként elkezdeni egy fejezetet/novellát?

Demi: Ez egy természetes állapot, de a tudatosság jól jön az alkotási folyamathoz. Főleg akkor, amikor az ember már rájött, hogy nincs tökéletes regény (még a legnagyobbak is elkövethetnek bakikat), és egyetlen szabály sem húzható rá az összes kéziratra. Arra kell törekedni, hogy az adott történetet a legoptimálisabb (praktikusabb) oldalról tudjuk elmesélni. Ehhez pedig rutin kell. Ha a kezdő író azon gyötrődik, elkezdje vagy ne kezdje, saját magának okoz görcsöt, amit ráadásul még fokozni is tud, valahányszor újra megnyitja a doksiját, és összedobált szavak halmazának látja az első oldalakat.
Nem szabad azon rágódni, hogy az első története nem lesz tökéletes. Nagy valószínűséggel tényleg nem lesz az. Az írás valóban egy életen keresztül tartó tanulási folyamat, ez nem csak egy üres szlogen. És az sem a legjobb megoldás, ha az öt-tíz évvel korábban megírt történetet próbáljuk újra meg újra átírni. El fog veszni belőle valami, mert közben maga az író is változik, már másként lát dolgokat, más gondolatok foglalkoztatják, így borul majd a régi történet logikája, mondanivalója is.
Én is azt tartom, mint sok más hobbiból, vagy hivatásból író szerző: ha írni akarsz, írni kell. A tehetség fontos része az alkotásnak, de a szorgalom, a kitartás, a tapasztalat sokszor köröket rúg rá a született tehetségre, mert az önmagában elkallódik, azt fejleszteni kell. És mindenki más ritmusban járja be a szerzővé válás útját, más-más célok lebegnek előttünk, amikor írni kezdünk. Egyetlen nagyon fontos tanácsot tudok adni: arról írj, ami érdekel, úgy írd, hogy az a történet javát szolgálja (ne a saját kényelmedet), és ott kezdd el, ahol a „történet kezdődik”. Ne előbb, és ne túl későn. Ezt a pontot nehéz megtalálni. Az ember hajlamos őrült nagy körítést kitalálni egy sztorihoz, máskor megtetszik neki egy idézet, filmrészlet, bekezdés egy másik könyvből, és azt gondolja: na, így kell elkezdenem a könyvemet. Az esetek kilencvenkilenc százalékában az a kezdet nem a te történeted kezdete lesz. A te történeted ott kezdődik, amikor kikívánkozik belőled az első mondat, amikor a megírandó regényedre/novelládra gondolsz. Írd csak le bátran, ne félj, hogy aztán ki kell majd esetleg törölni. Írd le, aztán egyszerűen ne hagyd abba, írd tovább. A hibákon, és leendő kritikákon ráérsz még bőven agyalni. :D

Nilla: Sokat hallottam már az „írói ígéret” kifejezést. Hogy sok kezdő gyakorta csúszik el ezen, és mekkora szerepe van a későbbiekben. Egy kis gyorstalpaló keretein belül, mit kell tudnunk az írói ígéretről?

Demi: Ez nagyon fontos, ám nagyon nehezen megfogható dolog. A legegyszerűbb, ha felhozok egy példát:
Ha kitalálom, hogy a repcevirágzás köré építem a történetem, vagyis valamilyen módon minden történés a retinatépő, sárga repcéhez köthető, akkor a történet felétől nem tehetem meg, hogy csak és kizárólag a rózsákat helyezem fókuszpontba, és a repcéről egy büdös szót nem ejtek többet. :) Ez most biztos elég hajmeresztő példa, de az még hajmeresztőbb, amikor az író scifinek kinéző felütéssel indítja a történetet, és a tizedik oldalon kiderül, hogy a karakter csak álmodta az egészet, és onnantól kezdve több száz oldalon keresztül a szomszéd srác kidolgozott felsőtestének domborulatairól szól a történet.
Nem állítom, hogy az írói ígéret megszegése nem játszhat rá egy ügyesen elhelyezett poénra, vagy fordulatra, de azt nagyon ügyesen kell csinálni. Itt is dolgoznia kell annak a bizonyos tudatosságnak. Az látszik egy íráson, ha a szerző tudja, első oldaltól kezdve, mit akar elmondani a történetében. Az is látszik, ha menetközben átlibben egy másik ötletbe, és az eredetit cserbenhagyja.
Az írói ígéret betartása mégis azért fontos, mert az olvasó olvasás közben tudat alatt is elhelyezi a történetet egy téma köré. Örömmel olvas róla, érdeklődik a megoldás iránt. Ha a könyv felénél rájön, hogy a sztori ismeretlen irányba ferdült, könnyen lehet, hogy félbehagyja a könyvet, és bezárja.

Nilla: És van még valami, amit mindenképpen szerettem volna megkérdezni. Van még egy rejtélyes fogalom, amiről sok jót (és rosszat :)) hallottam. Ez pedig az információ megfelelő adagolása. Valóban csak annyi lenne a trükkje, hogy ami nem fontos, azt kiszedjük, és nem lőjük le idejekorán a poént?

Demi: Háháh, nem olyan egyszerű ez a dolog. Nem mindegy, hogy lebegtetjük az információt – ami valljuk be, egy idő után rém idegesítő :D – , vagy megtaláljuk minden morzsa helyét a nagy egészben.
Minden zsánernek megvan az infóadagolásra vonatkozó trükk- és eszköztára. Ezeket jó ismerni. És hogy hogyan ismerjük meg? Járhatunk tanfolyamra, előadásokra, ami a témát érinti, illetve olvashatunk, mondjuk rengeteget, sőt annál is többet.
Azokat a dolgokat nem kell újra feltalálni, amit a tapasztaltabb írók már egyszer megtettek előttünk. El lehet lesni a trükk-tárukat, de nem ez a nehéz, hanem átültetni a saját módszerünkké. Az infóadagolás valóban nem a legegyszerűbb, valakinek zsigerből megy, valakinek örökké gondot fog okozni. Olyan ez, mint a vicc természete. A ritmusa a fontos, és poén pillanata. Ha eltalálod, a közönséged szakadni fog a röhögéstől, ha nem, akkor csak hümmögnek. Például teljesen más egy krimi infóadagolása, és más egy drámáé. Az is lényeges, milyen korosztályt célzol meg a történeteddel, az is, milyen a történeted világfelépítése. A túl sok információ egy bolygó klímájáról, egy szerkezetről, egy fegyverről akár fárasztó is lehet, ha a szerző belelovallja magát. Meg kell találni az egyensúlyt az információ funkciója, mélysége és helye között. Erről a témáról iszonyú sokat lehet beszélni, nagyon terjedelmes, és én meg unalmas :P Tessék, nagy vonalakban vázoltam a lényeget, közben megnyitva úgy négy csatornát, amit érdemes tovább bogozni, ha valakit direkt az a bizonyos érdekel.

Maga az infóadagolás módja is megváltozott az elmúlt évtizedek alatt. Ahogy a hétköznapokban, úgy az írásban is lényegre törőbbek, célzottabbak vagyunk, nagyon fontos pontos kifejezéseket használni írás közben. Egy-egy jól elhelyezett aprósággal az emberek fejében azonnal sok minden helyre ugrik, hiszen nap mint nap rengeteg információ ér bennünket. Amit tíz éve még el kellett volna magyarázni egy oldalban – pl, napelem ‒, arra ma elég egy fél mondat, és így tovább.

Nilla: Hamarosan megjelenik az Öld meg Jana Robinst! folytatása. Először is, mik azok az apróságok, amelyeket tudhatunk a kötetről? :)

Demi: Lássuk csak. A cím szerintem nagyon sok mindent elárul, hogy mi is várható a történetben: Szörnyek és ketrecek. Amennyire egyszerűnek tűnik, annyira sok mindent takar ez a cím. Belső szörnyektől kezdve valódiakon át, a gyerekkor, a környezet és önmagunk által felhúzott ketrecekig széles a skála. Az első részben felállított sakktáblára felsorakoztak a kulcsfontosságú figurák, és olyan múltbéli események láncolatáról hullik le a lepel, amiből kiderül, a történet egyáltalán nem az első kötet első leütésénél kezdődött el.
Nagyon jókat szórakoztam az első könyvre érkező olvasói vélemények olvasása közben, hiszen sokan megpróbáltak bizonyos sablonokat ráhúzni a szereplőkre: például Virgin a főgonosz, Jana a főszereplő, meg valami szerelmi háromszög, meg Kathy Jana vérszerinti húga, és a többi. Ezek jó dolgok, pozitív dolgok, szeretem, hogy az olvasók gondolkodnak, megpróbálják megfejteni a rejtélyeket. Nagyon sok meglepetésben lesz részetek a második könyv olvasása közben, remélem, annyira fogjátok élvezni, mint amennyire én megszerettem ezt a kötetet.

Nilla: A kezdés gondolom nem, de okozott fejtörést a Szörnyek és ketrecek írásának valamely része?

Demi: A második kötetet kétszer írtam át egy év alatt. Olyan módszert próbáltam ki átírás közben, amit korábban még soha. Néha kételkedem saját épeszűségemben, hiszen a kockázat óriási volt. És azt is tudom, hogy nem sikerült volna, ha nincs komoly kísérletezéshez alkalmas alapom hozzá. Amikor megírtam a történetet, tudtam, hogy a játék indul. Lehet csűrni, csavarni, felboríthatok szabályokat, előrébb hozhatok jeleneteket, hátrébbhelyezhetek másokat. Szerencsére a kiadó részéről itt már a szerkesztőm is a segítségemre sietett, máskülönben tuti figyelmetlenül benne felejtek valamit a második fejezetben, ami csak a tizennyolcadikban kellene, hogy felbukkanjon. :P Mindig ettől rettegek a legjobban. Tényleg. Nekem ez a mumusom.
amit korábban még soha. Néha kételkedtem saját épeszűségemben, hiszen a kockázat óriási volt. És azt is tudom, hogy nem sikerült volna, ha nincs komoly kísérletezéshez alkalmas alapom hozzá.
És hogy melyik volt az a jelenet, aminek a megírása nehezemre esett? Ó, volt ilyen. Túl sokat nem árulhatok el róla, mert az erős spoiler lenne, elmondom, mi jelentette a fejtörést. Bizonyos elképzelhetetlen, hajmeresztő szituációkat akkor lehet jól ábrázolni, ha az érzelmi reakció a karakterek részéről jól működik bennük. Ezt pedig nehéz jól csinálni.
Például: sokan sablonreakciót írnak emberölésre. A vér látványára. A csalódásra. De elképzelni sem tudom, a történetemben megesett dologra hogyan reagálna egy ember. Én legszívesebben elvágtam volna a jelenetet ott és akkor, gyorsan helyszínt és szemszöget váltva, és így ha-ha, megúsztam volna az érzelmi rész kifejtését. Csakhogy a szerkesztőm nem hagyta. :D Így meg kellett írnom. Nagyon megrázott, mire elkészültem vele.

Nilla: Köszönöm, hogy szántál rám az idődből!

Demi könyve(i) rendelhető(k) az alábbi linken, a nem tucat YA fantasyt kedvelőknek mindenképpen ajánlom Jana Robins varázslatos világát. :)


Ha bármi kérdésetek lenne, írjatok bátran! :) Írásról, blogolásról, bármiről, ami érdekel. Privátban is ugyanúgy elérhető vagyok, mint a komment-szekcióban: nilla@citromail.hu

Hamarosan találkozunk!

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése